Elhunyt az AC/DC alapítótagja
2017-11-19
Nagyértékű lopott Lennon holmik kerültek elő
2017-11-20

Félresikerült Whitney Houston tribute

“Thank you Whitney Houston for being the best inspiration ever!” “Köszönöm neked Whitney Houston hogy ennyire inspiráltál engem” mondta Christina Aguilera november 19-én, vasárnap este a 2017. évi American Music Awards díjkiosztóján.

A kijelentésen felbuzdulva aztán lenyomott egy egyveleget a most negyedszázados “The Bodyguard” Testőr című film dalaiból, ami egyébként eladási rekordot döntött annak idején.

 

Christina Aguilera – erőltetett, néha hamis, szétcizellált – produkciója viszont némi döbbenetet, sőt utálatot váltott ki a nézőtéren helyet foglaló nagyrészt „szintén zenész” közönségből. Pink például úgy summázta: „Basszus…elállt a lélegzetem”

A netre felkerült video alatt a „legkedvesebb” megjegyzése az volt: Mintha egy félresikerült American Idol selejtező lett volna.

 

Christina Aguilera nemcsak a karaokék és tehetségkutatók örökzöldjét, hanem a filmzene három másik számát, az I Have Nothing, a Run to You és az I’m Every Woman című dalokat is felidézte.

Ami a díjakat illeti: az év művésze Bruno Mars lett, ahogyan ő vitte el az év videója, az év albuma, és az év férfi előadója díját is. A legjobb női artista Lady Gaga, a legjobb zenekar az Imagine Dragons, a legjobb hiphopper Drake, a legjobb dal a Despacito lett.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.