Már a csillagközi térben halad Chuck Berry dala
2017-12-22
Paul McCartney karácsony
2018-01-01

Szilveszterkor kezdődött a tragikus történet

Volt egy film, amely ma is milliók kedvence, meghatározó darabja volt a zenés-táncos műfajnak. Nemcsak a sztori, a koreográfia, hanem a zenéje miatt is. A film Original Soundtrack-jéből – a film 1987-es megjelenése óta – 33 millió példányban kelt el.

Főszereplője a lányok bálványa Patrick Swayze, aki 57 éves korában 2009. szeptember 14-én hunyt el.

Egy történet, a Dirty Dancing csillagának utolsó bátor csatájáról, a rák elleni elvesztett harcról, a 33 évi házasságról, a feleség, Lisa Swayze, Worth Fighting For, Érdemes harcolni című kötetéből eddig nem ismert részleteket tudhatunk meg.

“Mi annyira különböztünk egymástól, és mégis annyira egyformák voltunk. 14 éves voltam, amikor először  megpillantottam a Houston Music Theatreben. Ez akkor volt, amikor Patrick anyja tánciskolája egyesült az én színházi csoportommal. Patrick a cserzett, meztelen felsőtestével, káprázatos mosolyával, lenyűgözött. Egy valódi Casanova hírében állt. Én, meg mint egy kis sárgaviola voltam mellette. Az első érintkezés nem sokat váratott magára, egyszer elhaladtunk egymás mellett a színházból kifelé menet, és ő belecsípett a fenekembe.” – írta könyvében Lisa Swayze

“Szia, csibém!” mondta, barátságos, huncut hangon. “Ó, anyám, ettől teljesen kiájultam!”

“Aztán egyszer csak elkezdtünk beszélgetni a házasságról. Persze ez az első találkozásunk után vagy öt évvel később volt már. A jövőről beszéltünk, de most nem a mi profi táncos jövőnket tervezgettük.

Kivettünk egy kis lakást New Yorkban. Aztán egyszer megállt mögöttem, átkarolt. “Mi van?” kérdeztem kíváncsian. Az arca elvörösödött. “Miért nem csinálnánk meg? Miért ne jönnél hozzám feleségül? ” És 1975 június 12-én egybekeltünk.”

 

Ezek a mondatok a Patrick Swayze feleségének könyvéből valók, aki 33 évig kitartott mellette, és aki részese volt férje szédületes karrierjének, aki a nők bálványa volt, a Dirty Dancing, a Piszkos tánc kultuszának kialakítója.

 

A könyvben drámai leírásban olvashatjuk, hogy derült ki a betegsége. Lisa Niemi Swayze írja:

2008-ban New Yorkban barátokkal Szilvesztereztünk, Patrick egy pohár pezsgőt ivott, egy pirítóst evett. Elfintorodott egy kicsit, amikor lenyelte, de nem mondott semmit. Egy héttel később odajött hozzám egy vasárnap délután, “Nem sárga a szemem?”
Én kíváncsian kukucskáltam. “De igen, igen, sárgák… Menjünk holnap orvoshoz.” mondtam neki. Patrickon teszteket és vizsgálatokat végeztek. És bennem belül megszólalt egy riasztó, amikor a hasnyálmirigy tömegtesztet mutatták. Mi az? Mit jelent ez? Az orvos vonakodott és találgatott. “Ez lehet rák!” mondta.

A kórház vizsgálatot után néhány nappal később tudtam az igazságot, előbb mint Patrick – vagy “Buddy”, ahogy én egész életében becéztem.

Emlékszem miután felébredt a kórházi ágyban, készült felöltözni, hogy megyünk haza. Egy fiatal orvos leült Patrick ágyának a végébe. Bepánikoltam, nem akartam hogy az orvos megmondja. De már késő volt. Patrick tekintetével keresett, összezavarodott. Az orvos rám nézett. “Nem tudja?” Megfordult velem a világ. Megráztam a fejem.

 

A színész felesége leírja, mivel rendkívül agresszív volt a betegsége, a kemoterápia nem segített. Jó és kevésbé jó időszak hullámai követik egymást.

Egyre több volt a rossz időszak. Sok idejét töltötte ágyban és az orvosok figyelmeztettek a fertőzések esetleges láncolatára, amikor egyik jön a másikra.
Már látni lehetett, hogy a kemoterápia nem fogja meggyógyítani. A legjobb remény az élni akarása volt, hiszen az egész élete csupa dinamika, vitalitás volt. De ahogy az idő haladt, semmi remény nem volt már. Így jött a 2009-es esztendő.

Hónapok teltek el a remény és reménytelenség között és elérkezett a szeptember… Lisa Swayze utolsó lapjain írja:

Szeptember 14-e volt. Már egy félig kómában volt. Én dédelgetettem a kezét, zenét hallgattunk, csendes hétfő reggel volt, néztem az arcát, és hallgattam, ahogy aprókat szuszogva vette a levegőt. Volt valami finom, gyermeki benne. Tudtam, hogy itt az ideje…
Nem akartam magára hagyni. Éreztem, ahogy eluralkodik rajtam a félelem. Feküdtem Buddy oldalán, egyik kezemmel átkaroltam, a másikban a kezét tartottam, és egyszer csak nem éreztem a pulzusát …Vagy mégis? Nem! Már akkor nem lélegzett többé. Délelőtt 10 óra volt.

Így ment el egy olyan élet után, amelyben nevettünk, mókáztunk és minden nehézséget leküzdöttünk, de ezt az utolsó csatát elvesztettük. Mondja az özvegy.

Patrick Swayze 57 éves volt. Tucatnyi film főszerepében láthattuk. Egyik legnagyobb sikerét 1990-ben aratta Ghost, Kísértet című romantikus fantasy filmjével, amelyben a párjához visszajáró meggyilkolt kedvest alakítja. A Magyarországon moziban és tv-ben is sokszor vetített népszerű filmnek még az amerikai angol szlengre is hatása volt: bemutatása után, ha valaki azt mondta „Swayze vagyok”, az azt jelentette: „kísértet vagyok”, azaz „elmegyek”.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.