A jól megtervezett világsiker

Átverés vagy marketing-bűvészkedés? Avagy mind a kettő? Elolvasás után kiderül, miért riszálta olyan nekibuzdulva a fél világ…?

Franciaországban és néhány más nyugat-európai országban 1989-ben, a nyári hónapokban a lambada tánc lett a sláger. Az ősz beálltával a fiatalok visszatértek ugyan az iskolákba, a lambada azonban tovább terjedt. Ez a temperamentumos tánc egyetlen nap sem hiányzott a nyugat-európai tévék képernyőjéről. Ugyanakkor éles vitákat váltott ki. A lambada mindenkit sokkolt. Nem véletlenül, hiszen neve portugálul ütközést, csapást jelent.  A tánc és ritmusvilága egy tudatosan felépített beetetés eredményeként lett világsiker.

Olivier Lorsac francia producer az év elején a brazil Porto Alegre városban járt és ott egy ünnepségen felfigyelt a lambadára, amely megbűvölte. Ekkor Lorsac karrierjének igen bonyolult időszakát élte. Néhány éve még híres európai tévéknek dolgozott. 1975-ben társaságot alapított,  amely mintegy nyolcszáz rövid reklámfilmet készített. Ezután áttért az egész estés filmekre. 1984-ben ő volt a producere a Huszár című alkotásnak, amelyet Cannes-ban is bemutattak. 1987-ben szerencsét próbált rendezőként. Első és valószínűleg utolsó filmje, az In extremis azonban csúfosan megbukott. Ezért Lorsac újabb aranybánya után kutatott – és azt a lambadában meg is találta.

Tőle egészen függetlenül, egy más helyen megismerkedett a tánccal Jean Karakos újságíró (meghalt 2017-ben), rockfesztiválok szervezője is. Ugyan is egyik barátja megajándékozta a Tempo de Bahia című albummal, amelyen főleg lambada ritmusú szerzemények voltak.

A véletlen műve, hogy Lorsac és Karakos összetalálkoztak és megismerkedtek egymással. Elhatározták, hogy felfedezésüket együtt dobják a szórakoztató ipar piacára. Coracos felkeresett több brazil zeneműkiadót és megvásárolta tőlük körülbelül négyszáz lambada szerzői jogát, amiért hozzávetőlegesen 150 ezer dollárt fizetett. Elintézte a lambada jogi védelmét is. Franciaországba visszatérvén, felajánlották együttműködésüket az Antene 2 tévéstúdiónak. A tárgyalások azonban nagyon elhúzódtak. Közben Lorsac megismerkedett a konkurens tévétársaság, a TF-1 szerkesztőnőjével, Dominique Cantienával, aki amikor meghallgatta a számokat és megnézte a Brazíliában készített riportot a lambadáról, nagyon felvillanyozódott. Ezután már csak szponzort kellett találni. Választásuk  az  Orangini üdítőitalt gyártó cégre esett. Ez nem volt véletlen, hiszen a TF-1 gyakran propagálta termékeit. Eleinte voltak ugyan bizonyos kételyek, azonban az Orangini győzött a tehetséges énekesnő és a Kaoma együttes segítségével, amely “lenge” öltözetben bemutatta, hogyan táncolják a lambadát.

Újdonsága abban rejlik, hogy a párok a tánc alatt szoros kontaktusban vannak. Természetesen nem szükséges, hogy állandóan egymás kezét fogják, mint a klasszikus tangónál vagy a foxtrottnál. Összeütik a hasukat, csípőjüket, a partner átöleli táncosnője derekát. Harmadik, negyedik személy is bekapcsolódhat a táncba. Az egész egy erotikus gimnasztikára emlékeztet.

A tévé vállalta 250 óra lambada közvetítését a rendes programidőben, függetlenül az Orangini reklámaitól. Ezután következett a CBS hanglemezgyárral a szerződés, amely 45-ös fordulatszámú lemezt, utána egy dupla albumot és végül egy CD lemezt készített. A siker fantasztikus volt. Csupán a francia nemzeti ünnepet megelőző két nap alatt 75 ezer darabot adtak el belőle. Nemsokára megjelentek a lemezek Belgiumban, Svájcban, Olaszországban, majd Spanyolországban, Portugáliában, Hollandiában és az akkori NSZK-ban. Lorsac kijelentette, hogy nem is álmodott a lambada ilyen sikeréről. „A lambada összekapcsolja az embereket, felébreszti bennük a sokáig elnyomott érzékiséget” – magyarázta.

Brazíliában is futótűzként terjedt a lambada. Mint eső után a gomba, úgy szaporodtak az új lokálok, az úgynevezett lambadériák. Háttérbe szorult a szamba. A lambadát tanfolyamokon tanították és a legjobb táncosai versenyeket rendeztek.

A brazilok nem képmutatóskodtak, hogy új tánccal ajándékozták meg a világot. Ellenkezőleg. Kijelentették: a lambada nem brazil, hanem “ipari termék”, amelyet azért találtak ki, hogy keressenek vele. Ez volt a brazil lapok véleménye, amelyet átvett a párizsi Le Monde. Hasonló nézeteket vallottak a Párizsban élő brazilok is. Hogy ez brazil zene lenne? Ugyan már! A párizsi tévéstúdiókban ötlötték ki. A Kaoma együttes táncosainak születési helye pedig Afrikától az Antillákig terjed. Az énekesnő brazil ugyan, de régóta Franciaországban él. A lemezeken szerzőként a jóhangzású Chico de Oliveira szerepel. A név szerint akár brazil is lehetne. Ám kiderült, hogy álnév, amelyet egy bizonyos Lamotte d’Encan használ, akit sokan Oliveira Lorsac néven ismernek.

Tény, hogy ” a lambada az 1989-es év legnagyobb sikere lett. Felvetődtek már olyan kételyek is, hogy plágium, hogy már egy meglévő ritmusvilágot újra “hangszereltek”!

Szomorú hír kapcsolódik az életvidám dalhoz: 2017. januárjában 63 éves korában meghalt a Lambada előadója. A rendőrség szerint bűncselekmény áldozata lett a Kaoma együttes énekese, Loalwa Braz Vieira – megölték.

A nő elszenesedett holttestét egy kiégett autóban találták meg, Rio de Janeiro közelében, egy Saquarema nevű településen, közel az énekesnő lakásához.