A képekkel és dialógusokkal teli album 120 órányi eredeti hanganyag leiratából született meg.
Ha valaki azt mondja, egy mestermű születésekor nincs jelentősége annak, hogy valaki a fogantatás pillanatában először evett pirítóst narancslekvár nélkül, az még sohasem volt tanúja egy mestermű keletkezésének. Hogyne lenne jelentősége!
Aki a pirítóst narancslekvár nélkül kipróbálta – és ízlett neki –, napra pontosan 1969. január 24-én, pénteken, a Two Of Us felvétele előtt tette ezt meg Yoko Ono, aki hivatalosan John Lennon múzsája volt, Paul McCartney szerint azonban kívánatosabb lett volna, ha nem a nyakukon, hanem az Apple cég igazgatósági értekezletén ücsörög.
Ono később azt állította, a dal Lennonról és róla szól, Paul viszont azt mondta, az ő szerzeménye, a fotósként szintén állandóan képközelben tartózkodó Linda McCartney-ról és róla szól.
A Let It Be kétségkívül a világ legjobban dokumentált popzenei albuma. A zenekar négy tagja 1969. január 2-án lépett be a Twickenham stúdióba, John, Ringo és Paul bevárták George-ot, aki szokás szerint késett.
Belekezdtek a Dig A Ponyba. Ez volt az első dal, amit a próbákat követően már az Apple-stúdióba átvonulva az 1970-ben megjelent nagylemezre rögzítettek. Lennon a saját szerzeményét szemétnek nevezte, az utókor megengedőbben úgy véli, az album többi számához hasonlóan olyan jelentéktelen tréfa, mint megannyi más ellenkulturális gesztus.
A Beatles hattyúdalának keletkezésdrámája már korábban láthatóvá vált a tavaly év végén bemutatott, közel ötórás Get Back című filmben, amelyet Peter Jackson, A Gyűrűk Ura Oscar-díjas rendezője 55 órányi restaurált anyagból készített el, majd ezt követően az Apple pincéiben őrzött 120 órányi eredeti hanganyag leíratából született meg az Ipacs Tibor fordításában megjelent reprezentatív album.